Hírek

A koronavírus-járvány hatásai az IT piacra


A koronavírus-járványból kibontakozó válság sok tekintetben különbözik a legutóbbi, 2008-as válságtól. A kereslet drasztikus visszaesése és az első hullám okozta kényszerű karanténok hatására a krízis a munka világában is egyből jelentkezik, ez pedig emberek millióinak életére és megélhetésére van következményekkel.
A koronavírus-járvány lényegesen új kihívások elé helyezi a digitális világot is.


IT munkaerő piaci változások

A COVID-19 járvány az IT pozíciók értékét, általánosságban és összességében az IT szakemberek keresettségét valamint az egyedi szoftverfejlesztés piacot is befolyásolta, ugyanakkor messze nem olyan mértékben, mint ami sok más szektorban tapasztalható. Mivel a koronavírus hatásai leginkább a vállalatok kereskedelmi eredményei mentén kialakuló óvatos költségvetési politikán keresztül érezhetők, az egyedi szofverfejlesztésre fordítandó büdzséjüket a nagyvállalatok jellemzően vagy csökkentik, vagy a projektek ütemezését későbbre tolják, megvárva a helyzet stabilizálódását.


Ami ugyanakkor a következő évek trendjeit illeti: több kutatás-elemzés és előrejelzés is alátámasztja, hogy legalább a jelenlegivel azonos mennyiségű, de valószínűleg még több IT szakemberre lesz szükség a jövőben. Feltételezhetően terjedni fognak Magyarországon is azok a technológiák, amelyek most még ritkának számítanak, és csak nagyobb piacokon érhetők el szélesebb körben. Biztosan egyre több olyan szakemberre lesz szükség, akik robotikával, automatizációval foglalkoznak. Ennek az az oka, hogy egyre többször váltják ki a jelenleg manuálisan végzett munkát szoftverekkel, vagy automatizált, robotizált folyamatokkal, ezért nőni fog az igény azokra a munkavállalókra, akik nemcsak a technológiai, hanem az üzleti igényeket is értik és ismerik.
Továbbra is szükség lesz szoftverfejlesztőkre a már ismert technológiákban. A big data népszerűsége folytatódik, ezen belül is elsősorban a data engineer, data scientist és data analyst pozíciók lesznek várhatóan fókuszban. A várakozások szerint a következő években a big data és a felhőalapú technológiákhoz kapcsolódó pozíciók lesznek a legkeresettebbek.


Társadalmi hatások
Az IT szektorra a koronívarus úgy tűnik, hogy kevésbé gyakorol negatív hatást társadalmi szempontból. Az IT munkák legnagyobb része probléma nélkül elvégezhető otthonról, „home office”-ban. Az otthoni munkavégzés eredményességét számos felmérés alátámasztja: vállalatunk is visszaigazolta, hogy a megváltozott munkarend és munkavégzési hely ellenére a projektcsapatok a várt eredményeket képesek szállítani. Ennek egyik oka, hogy alapvetően individuális munkákról beszélünk, továbbá, hogy az IT-s szakemberek többsége introvertált. Utóbbi azt is jelenti, hogy kevésbé viseli meg őket a szociális visszavonulás, munkájukra a csapat fizikális távolléte nincsen markáns befolyással. Összességében pedig minden szektorról elmondható, hogy a digitális kommunikáció adta lehetőségek, pl. a különböző meeting-illetve videókonferencia szoftverek (Zoom, Teams, stb.) lehetővé teszik az egyének és csoportok közötti hatékony kommunikációt.


Technológiai hatások
Az elmúlt időszak tapasztalata alapján ki kell emelnünk az adatmegosztás fontosságát, hiszen a gyors döntésekhez késedelem nélküli, valós időben történő információáramlásra van szükség.
A legelső és legnyilvánvalóbb változás a fizikai kapcsolatok kockázatától tehermentesítő megoldások területén látszik. Előtérbe kerülnek az okosszerződések, az elektronikus aláírások és az ezeket támogató platformok, amelyek biztosítják a szerződések valódiságát, megbízhatóságát és transzparenciáját. Nagyobb teret kap a távmunka, ezzel együtt a távoli elérhetőséget támogató rendszerek, a felhőmegoldások. A 2019-es évben is jelentősen fejlődtek a felhőszolgáltatások, ám a jelenlegi környezetben akár exponenciális növekedést is láthatunk. Hasonlóképpen a biztonságos adatmegosztást támogató rendszerek, az üzleti adatok védelmére specializálódó kiberbiztonsági megoldások jelentősége is ezzel együtt nő.


Az újfajata technológiai lehetőségek által a kommunikáció hatékonysága is növekedett. A járvány okán széles körben elterjedt digitális megoldások felgyorsították a távmunkát és a digitális kommunikációt is – nemcsak a vállalat dolgozóira vonatkozóan, hanem az ügyfelekre, beszállítókra, potenciális vevőkre is. A digitális megoldásokat nyújtó eddig kevésbé ismert cégek most hatalmasat tudtak növekedni, és az árbevételük mellett mind cégismertségük, mind márkaerejük óriási növekedési pályára állhatott. Szintén igaz ez a legtöbb olyan vállalatra, mely kulcsfontosságúnak tartja a digitális világ adta lehetőségeket, és megfelelő megoldást tud nyújtani a járványhelyzet okozta problémákra.
A koronavírus járvány nyomására azoknál a vállalatoknál, melyeknél a digitális átállás eddig nem volt kiemelkedő fontosságú, most újra lettek priorizálva a digitális transzformációs tervek, melyek minél gyorsabb bevezetését tűzték ki célul.


A munkaerőhiány és a belső erőforrás-gazdálkodás jegyében már most is nagy igény jelentkezik a robotizált ügyfélszolgálati megoldásokra, az úgynevezett chatbotokra. A koronavírus megjelenése újabb lökést ad a valódi, fizikai ügyfélszolgálatot kiváltó robotizált megoldások fejlődésének. A tájékoztatást és friss információkat elváró ügyfelek kiszolgálásához szofisztikáltabb robotok szükségesek, ezért a digitalizált ügyfélszolgálati rendszerek fejlesztésében is nagyobb ugrást várhatunk.
A Covid–19 nemcsak rövid, de hosszútávra is feladatot ad számos iparágnak. Irányváltás, hangsúlyeltolódás, de akár forradalmian új innovációk jellemezhetik az elkövetkező időszakot. Ma már nem a technológiák fejlesztése a széles körű kihívás, hanem hogy milyen felkészülten és milyen felelősen használjuk az adott technológiát. Fontos azt is megjegyezni, hogy a koronavírus járványra adott digitális megoldások nem csupán az üzleti, hanem a hétköznapi életre is kihatnak (pl. Zoom-on való baráti összejövetelek).

Innovatív megoldás az eszközintegráció megvalósításához a Nukleáris Medicina piacon

Az onkológiai betegségek korai felismerése, valamint a specifikus, személyre szabott gyógymódok alkalmazása ma az egyik legnagyobb kihívás az orvostudományban. A képalkotó technológiák közül kiemelkedik a nukleáris medicina és az ún. hibrid vagy fúziós eljárások (pl. PET/CT) alkalmazása. Ezek a legfejlettebb képalkotó eljárások a tumorok korai, specifikus felismerésében, a pontos kórkép felállításában, a leghatékonyabb kezelési módszer megtalálásában kapnak szerepet. A PET/CT vizsgálatok eredményességét nagy mértékben befolyásolja a megfelelő, specifikus radiofarmakonok alkalmazása, melyek hozzáférhetőségét a gyártásba való bevezetés módszertanának fejlesztése jelentős mértékben elősegítheti.

A rákdiagnosztikai és kardiológiai PET/CT vizsgálatokhoz használatos radioaktív vegyületek (radiofarmakonok) gyártási folyamata egy komplex és rendkívül időkritikus tevékenység, melynek hatékonyságát, valamint a vonatkozó szigorú egészségügyi és radiológiai minőségi szabályok teljesítését a megfelelően kiválasztott gyártástechnológiai módszertan mellett speciális gyártási folyamattámogató rendszerek u.n. nukleáris medicina laboratóriumi információs rendszerek (LIR-ek) tudják biztosítani.

A gyártási és minőségellenőrzési folyamatok végrehajtása számos laboratóriumi hardver és szoftvereszköz használatával történik, melyek mind technikailag, mind működési szempontból rendkívül heterogén képet mutatnak. Éppen ezért a laborok által jelenleg használt LIR-ek és a laboreszközök között több esetben hiányzik a direkt interakció és adatáramlás. A gyártási folyamatnak vezérlése manuális úton, nagy fokú humán közreműködéssel történik.

Vállalatunk a rákdiagnosztikai vegyületek gyártási folyamatának hatékonyabbá és gyorsabbá tételét tűzte ki célul, egy LIMS rendszerekhez kialakításra kerülő rugalmas integrációs keretrendszer kidolgozásával. A 2019 júliusában kezdődött időszakban olyan IT megoldás fejlesztését valósítottuk meg, amelyben a radiofarmakonok előállítása során használt különféle berendezések különböző formában előálló adatait az adott laboratóriumi gyártástámogató rendszernek továbbítani tudja, és így biztosítja az adatok egységes módon történő kezelését az adatintegritás megőrzésével. Ez az informatikai megoldás elősegíti a gyártási folyamat hatékonyabbá és gyorsabbá tételét, emellett csökkenti a folyamatok kockázatát, mivel a humán közreműködést az adatbevitel során minimalizálja.

Létrehoztunk egy olyan innovatív megoldást, keretrendszert, mely a már létező, általunk fejlesztett és piacra bevezetett szintén laboratóiumi szoftverünk, az ASIS.TO egyik kulcsfontosságú modulja lett. E rugalmas, adaptív, plug-in architektúrájú integrációs módszertan és keretrendszer segítségével lehetővé válik az egyes nukleáris medicina gyártó- és laboreszközök széleskörű és rugalmas, egyben költséghatékony integrálása a megfelelően kialakított LIR rendszerekhez.

A gyógyszerészeti a laboratóriumok által jelenleg használt laboratóriumi információs rendszerek és a laboreszközök között több esetben hiányzik a direkt interakció és adatáramlás. Jelenleg a hiányzó integráció miatt sok esetben a LIR rendszerekbe történő adatrögzítés a gyártásban résztvevő személyzet feladata. Az új modul feladata az adatok speciális folyamattámogató rendszerekbe történő automatikus rögzítési lehetőségének biztosítása. A rendszer segítségével a nukleáris medicina LIR rendszereknek (klienseknek) lehetősége lesz az eszköz típusok szerint meghatározott paraméterek értékét elkérni konkrét eszközöktől.

A széleskörűen és hosszútávon bővíthető keretrendszer segítségével a gyártási- és minőségellenőrzési eljárásokban használatos berendezések és rendszerek adatai gyorsabban elérhetővé válnak a LIR számára, ezzel hatékonyabb munkafolyamatokat, pontosabb dokumentációt eredményezve a radiofarmakonok előállítása során. Emellett szélesebb körű piaci megjelenést, valamint az érintett egészségügyi szervezetek számára egy könnyebb és hatékonyabb gyártásbevezetést és felhasználást is biztosít. Ezen hatékonyságnövekedés a radiofarmakonok gyártási költségének és ezáltal az érintett onkológiai és kardiológiai diagnosztikai vizsgálatok költségének csökkenését eredményezi.

A projekt megvalósításakor a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (VÁLLALATI KFI_16) pályázat során megszerzett szakmai know-how-ra és annak eredményeként kialakításra kerülő gyártás bevezetési és gyártási módszertanra építettünk.
Hosszabbtávú célunk, hogy a nukleáris medicina nagyobb mérő- és gyártási eszközgyártóival közös értékesítési stratégiát dolgozzunk ki. Ezáltal gyorsabban tudjuk elérni mind a meglévő, mind pedig az új, fő célcsoportunkat képző orvosi diagnosztikai központokat. A nukleáris medicina területén működő központok jelenleg kevesebb, mint 10%-a használ integrált rendszert. Ez lehetőséget teremt a termék mind hazai, mind külföldi értékesítésére.

Újabb sikeres termékértékesítés

Az uborkaszezon ellenére két nagyvállalatnak is sikeresen értékesítettük saját fejlesztésű, biztosítói adatlekérő-és elemző alkalmazásunkat, a KKTA Adatelemzőt.
Egyedi szoftvertermékünk könnyen, gyorsan és költséghatékonyan bevezethető megoldást nyújt a Magyar Nemzeti Bank által szolgáltatott országos KGFB biztosítási adatok lekérdezéséhez, valamint az árazási, tartalékképzési és kockázatelemzési felhasználáshoz a magyarországi biztosítók számára.
Célunk, hogy személyre szabott megoldásainkkal megkönnyítsük ügyfeleink mindennapjait, orvosolni tudjuk legkülönbözőbb problémáit, jelentősen növelve ezzel hatékonyságukat.

Update cookies preferences